Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


José Limón

2009.03.17

Életútja

Los Angelesből jött, ahova a szülei 7 éves korába vándoroltak ki Mexikóból. Limónnak nem volt köze a tánchoz, a zene és a festészet volt a szenvedélye. New Yorkban festőnek szeretett volna tanulni, de nagy példaképe El Greco nem volt divatban, inkább a francia impresszionizmus stílusában festettek. Abbahagyta a festést. Doris Humphrey volt, aki vállalta, hogy művészi irányt ad a 20 éves fiú önkifejezési vágyának. Humphrey és Weidman épp akkor nyitotta meg első saját stúdióját New Yorkban. Hónapokkal azelött kitörtek, Ruth St. Denis és Ted Shawn együttesének művészi korlátai közül, hogy önállóan kövessék saját táncos elképzeléseiket. Humphrey olyan mozgásformákat keresett - mint az évekkel azelőtt a Denishawntól "dezertált" Martha Graham. Míg Graham a modern tánc módszerének kutatása közben a mozgás forrásaként a feszültség és az elernyedés állandó változását fedezte fel, Humphrey figyelme a test és a környezete közti kapcsolatra, a táncosnak a térben való helyzetére koncentrálódott. Graham számára a tánc a saját energiának a test központjából való felszabadulásból keletkezett, Humphrey számára a tánc a test harca volt a gravitáció természeti törvényeivel. A modern táncról alkotott elmélete arról szólt, hogy meg kell ismernünk a testi egyensúlyt, az esések és felfogásuk közti feszültségi állapotot. A test közepét pólusnak fogta fel, ami körül a végtagok mozognak, és az egyensúly állandó eltolásával mozgást hoznak létre. Humphrey meg volt győződve arról, hogy ezzel a koncepcióval a modern tánc képes lesz arra, hogy ne csak konkrét történeteket meséljen el, hanem absztrakt ideákat is ábrázoljon. José Limónalig tanulta meg az alapfogalmakat, s hogy saját csiszolatlan testét hogyan tudja táncos mozdulatokba formálni, Humphrey már ragaszkodott ahhoz, hogy kipróbáljon saját mozgássorokat magának. 1931-ben mutatta be a közönségnek első koreográfiáját, egy szólót "Two Preludes" címmel. Ezt a kísérletet a következő években további kisebb darabok követték. Emellett a Broadwayn kereste meg a kenyerét, mint koreográfus és tánctanár. A saját forma keresése közben 1937-es év jelentős haladást hozott. Ana Sokolowval és Esther Jungerrel együtt megkapta az ismét életre kelt Bennington School of Dance első ösztöndíját. Így az iskola nyári fesztiváljára készítette el élete első nagyobb csoportnak szánt koreográfiáját "Danza del la Muerte" (A halál tánca). Limón növekvő koreográfusi sikere, személyiségének meghatározó szerepe az együttesben és az az intenzitás, amellyel Humphrey törődött kiváló tanítványa haladásával feszültséghez vezetett Weidman és Limón között, mígnem Limón végül 1940-ben kiválik az együttesből. Limónnak hiányzik a mesternő művészi támogatása, az állandó követelmény, amellyel táncos és koreográfus fejlődését elősegítette. 2 éven keresztül biztos cél nélkül maradt, együttműködése az egykori Graham táncosnővel. May O'Donellel, nem hoz semmi fejlődést. 1942-ben egy szólót koreografál magának. Amikor Bach művön dolgozik, Humphrey is Bach zenére koreografál művet. Kézenfekvő, hogy munkájukban elválaszthatatlanok, Limón tehát visszatér Humphrey-hez. Közösen terveznek egy Bach estet, de az előkészületek közepén Limónt behívják katonának. 2 és fél éven keresztül művészi és táncos tevékenysége arra korlátozódott, hogy szórakoztató műsorokat szervez az amerikai hadsereg kiképzőtáborában. De így menekül attól, hogy ténylegesen harcolnia kelljen. A katonaság otthagyása után ismét Humphrey-hoz megy. 2 év alatt, míg Limón távol volt, megromlott Humphrey egészségi állapota. Befejezve aktív táncosi pályafutását, és fel kellett oszlatnia az együttest.

 

A "Lament for Ignacio Sánchez Mejiás"- Frederico Garcia Lorca költeménye alapján - nemcsak Humphrey egyik legkiválóbb műve, hanem Limón legtermékenyebb táncos és koreográfus időszakának a kezdetét is jelző mű. Limón összeszed egy csomó táncost és táncosnőt, és megalapítja a José Limón Dance Company-t, melynek művészeti vezetését Humphrey vállalja. Az American Dance Festival-on 1949-ben mutatják be Limón leghíresebb balettjét a "The Moor's Pavane"-t. Ebben a darabjában az udvari pavane szigorú formalitása mögött lejátszatja Otello teljes drámáját a 4 főszereplő egymás közti cselekvésére redukálva. Az 50-es években Limón együttese Grahamével együtt az amerikai modern tánc előkelő első helyén áll. 1950-ben Párizsbautaznak. A kalsszikus baletthez szokott Európa barátságosan, de tartózkodva reagál. Limón együttese az első, melyet a Külügyminisztérium külföldre küld kultúrális feladattal. Az a tudat, hogy művészileg nem érheti utol Humphrey-t, gyakran visszatartotta saját ötleteinek megvalósításától. Mégis megjelent 1954-ben a "The Traitor" (az áruló) és 1956-ban a "The Moor's Pavane" mellett legismertebb művei a "There is a Time" (Mindennek ideje van) és az "Emperor Jones" (Jones császár). 1957-ben az együttes ismét Európában turnézik, ezúttal osztatlan sikert aratva a közönség körében. A siker arra bátorította, hogy függetlenebbé tegye magát Humphrey-tól. Míg Humphrey növekvő fájdalmait az izületi gyulladásnak tulajdonította, Limón tudja, hogy előrehaladott rákban szenved. Doris 1958. december 29-én hal meg. A 60-as évek kisebb művészi sikereket hoztak Limónnak és együttesének, mint a megelőző évtized. Limón közben már a modern tánc "nagy öregjeihez" tartozott, akinek fő célja az volt, hogy csupán a test mozdulataival fejezzék ki a szociális és történeti identitásukat. Az "I, Odysseus" című darabjával 1962-ben ismét bebizonyította, hogy mennyire érdeklik az egyéni lelki konfliktusai. Ez nyilvánul meg a "My son, My Enemy" című darabban is, amit 1965-ben készített, s amelyet az ismét megújult American Dance Theatre-nek koreografált. A New York-i "tanács" művészeti osztályától azt a felkérést kapta, hogy vállalja el ennek a repertoár-színháznak tervezett együttesnek a művészeti vezetését. De Limón nem megfelelő ember, így hamarosan visszaadta a posztját. Utolsó koreográfiáját 1972-ben készítette, 64 éves korában a City Center American Dance Marathon számára New Yorkban. A Carlota-t ősszel mutatták be, néhány hónappal Limón halála, december 2-a előtt, már majdnem egy régi elmúlt idő emlékét.