Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Színpadi tánc

2009.03.04

Bemutatásra szánt, színpadi szempontok szerint szervezett táncprodukció. Európai formái a 16. sz. végén alakultak ki. Korai megjelölései francia nyelven fogalmazódtak meg. Összefoglaló neve a balett. Az ún. balett divertissement cselekmény nélküli, szórakoztató tánc az előadók technikai tudásának, virtuozitásának bemutatására („variációk”). A balett d’action, vagyis cselekményes balett (balett-pantomim) a 18. sz. közepén J.-G. Noverre táncreformjával kezdődik: drámai mesét, cselekménysort fejez ki táncos formában a szerepszerűen átélt mozdulat, gesztus, mimika felhasználásával. Mo.-on a táncjáték a reformkori színház egyik színjátéktípusaként jelent meg a hamarosan lehanyatló arlekináddal együtt. Rendszeressé vált a színpadi tánc betét-jellegű beillesztése a látványos nagyoperákba, majd a 19. sz. közepétől az operettekbe is, tánckettősök v. tánckar felléptetésével, a valcer, a polka, majd a csárdás ritmikai jellegzetességeire építve. Az angol–amerikai operett, zenés komédia („musical comedy”) egyik elágazása lett a látványos-kórusos, nagyvárosi revű. Önálló színpadi alkotás igényével jelentkezett a 20. sz. első éveiben a modern tánc („szabad tánc”) Isadora Duncan kezdeményezésére, amelyet az expresszionista irányzatok, majd Mary Wigman, Marta Graham folytattak. Velük párhuzamosan alakult ki a mozdulatművészet (mozgásművészet), amelyben szinte a mai napig széleskörű stílusgazdagságú változatok élnek egymást követően, egymás mellett. Századunk közepétől a hagyományos népi csoporttánc – rekonstruáló szándékkal vagy dramatikus jelleggel – szintén a színpadi tánc formáját öltötte fel („népi együttesek”). A sz. végén az újabb színpadi tánc alkotások egyre inkább a táncosok önkifejezésének erősen gondolati, néha filozofikus töltésű igényeit követik. Új irányzatot képvisel az ún. táncszínház, amely összművészeti eszközöket is felhasználva kívánja önállósítani magát.